event cover image

A Manhattan-Projekt

április 29., 18:00 - 18:00

Székelyudvarhely, Szent István Terem

Esemény infó

1945 július 16-án, hajnali 5 óra 28 peckor az Új-Mexikói sivatag baljós egére fölszállt egy jelzőrakéta. Mindenki tudta, hogy ez azt jelenti, hogy két perc van még a robbanásig. Robert Oppenheimer teljesen megmerevedett, olyan erősen kapaszkodott a széke karfájába, hogy a keze kifehéredett, és szinte lélegzetet sem vett. Az emberek szeme a visszaszámlálóra tapadt: 119, 118… majd egy géphang hallatszott – tíz, kilenc, … , három, kettő, egy! És a mutató a nullára esett. A következő pillanatban fölrobbant az első atombomba. Idézném szó szerint Oppenheimer szavait: “… vártunk, amíg a robbanás elült, kimentünk a bunkerből, és minden hihetetlenül ünnepélyes volt. Tudtuk, hogy a világ többé már soha nem lesz olyan, mint azelőtt. Néhányan nevettek, volt aki sírt, de a legtöbben hallgattak. Eszembe jutott egy sor a Bhagavad-gítából – “A mindent elsöprő Halál angyala én vagyok!” Azt hiszem, ki-ki a maga módján, de mindannyian erre gondoltunk.” Narrátor: Nagy Péter Zenészek: Szintetizátor - Korpos Szabolcs, Basszusgitár - Csibi András, Gitár, ének - György László

Jegyek

Normál jegy

35 lej
Rendszerhasználati díj: 2,10 lej
0

Helyszín

Nézd meg a térképen

Székelyudvarhely, Városháza

event cover image